Ugrás a tartalomra

Medves-hegyi kennel

Így kezdődött…

Ádám és Elza kutyus -ben költöztünk családi házba. Természetesen szóba került, hogy jó lenne egy kutya is, különösképpen azért, mert az akkor 7 éves fiunk és 6 éves kislányunk is szerette volna, ha nemcsak a nagyiéknál játszhat a házi kedvenccel. Hamarosan ajándékba kaptunk egy sheltie méretű vörös bundájú keverék kiskutyust, Buksit. Szerettünk volna egy nagytermetű kutyát Buksi mellé. Ekkor esett a berni pásztor fajtára a választás. Megragadott minket a berni impozáns megjelenése, természetes eleganciája, békés, családszerető természete, ugyanakkor tekintélyt parancsoló mérete, ami távol tartja a nem békés szándékkal közeledő idegeneket. Tervezgettük, hogy melyik tenyészetből választunk majd kiskutyát, milyen neműt, mi lesz a neve, mire fogjuk megtanítani, stb. Közben átépítettük a kerítést, nehogy kiszökjön a leendő kedvencünk, és egyéb átalakításokat is végeztünk a ház körül.

Ádám és Ancsi Elzával Ekkor váratlanul valami fájdalmas dolog történt, ami megváltoztatta korábbi terveinket. Egy fiatal házaspár kertes házból bérházba költözött és meg kellett válniuk szeretett kutyájuktól. Átmenetileg rokonoknál helyezték el őt egy közeli faluban, közben újsághirdetést is feladtak. A hirdetésre nem volt jelentkező, hisz mindenki kiskutyát szeretne hazavinni, nem pedig egy 14 hónapos, felnőtt méretű ebet. Valami azt súgta, nézzük meg… A látvány sokkolt bennünket. A kutyaház a tűző napon, előtte láncon egy vizes bundájú, remegő berni, kerekre nyílt, ijedt szemekkel. Az udvar hátulsó részén egy másik kutyaházhoz kötve kistermetű, barna, rövidszőrű kutya csaholt. A lakóház tulajdonosa elmondta, nem igazán örül az új jövevénynek, mert neki van már kutyája. Ez meg nem ugat, válogatós, még abból a tápból is alig akar enni, amit a fiatalok hoztak. Neki különben sem kellene ilyen nagytermetű jószág. De hát nem vihették máshová, mert a másik rokonnál a rottweiler nem tűrte meg a portán. Már a túlaltatás is szóba került. Láttuk, hogy valamit tennünk kell, mert különben ez a megviselt sorsú berni teljesen tönkremegy ilyen körülmények között. Másnap elhoztuk Elzát…

Karcsi és Elza Elza tőlünk is félt. Már nem bízott az emberekben. Nem mert közel jönni hozzánk, nagy-nagy köröket tett körülöttünk, amikor hívtuk. Elhúzódott, ha simogatni akartuk. Csak Buksival barátkozott. Viszonylag keveset evett, azt is lassan, óvatosan. Nem adott ki hangot. Így telt néhány hét, amikor régi gazdái (a fiatal pár) meglátogatták. Kitörő örömmel fogadta őket. Rohangált, játszott, hempergett. Előtte sosem láttuk ilyen boldognak. Az öröm csak addig tartott. Amikor elmentek, búskomorságba esett, és egyre csak a kaput figyelte, mikor jönnek újra, mikor viszik el magukkal. Autóval gyakran kivittük Elzát és Buksit a mezőre. Ott egy kicsit felszabadultabb volt Elza, talán mert nem került senki magánterületére. Egyszer csak, mintha véletlenül történt volna, odament a kislányunkhoz, aki meg is simogathatta. Mióta vártuk ezt a pillanatot! A következő héten a fiunkat is a bizalmába fogadta, majd velem szemben sem volt már tartózkodó. Legutoljára, hetekkel később a férjemet fogadta el. A játékra is kapható volt, bár még nem ő kezdeményezte. Aztán otthon is odajött hozzánk, csóválta a farkát. Két-három hónap múlva már megugatta az idegeneket. Félév is eltelt, amikor a régi gazdik látogatása után már nem esett búskomorságba, a szemében azonban még sokáig ott bujkált valami szomorúság. Így teltek a hónapok…

Argosz kiskutya Később Elza anya lett. 1996-ban megszületett Argosz, következő évben Barbie, Bella, Bonnie és Baribal. Nagy figyelemmel nevelte a kölyköket. Igazi gondos anya volt. Egy kedves történet gyakran eszembe jut ezzel kapcsolatban. A négy kölyök igen rakoncátlan volt. Egyszer arra figyeltem fel, hogy a szokásosnál hangosabb zajongás, ugatás és morgás hallatszik a kert felől. Kinéztem az ablakon és láttam, hogy a kis szénaboglyáról lerántva a ponyva, a széna széthurcolva. A szemerkélő eső egyáltalán nem csökkentette a kölykök "harci kedvét". Rájuk ripakodtam, hogy ne rosszalkodjanak, szégyelljék magukat. Elza rám nézett, és megértette, hogy közbe kell lépnie. Egyenként rámorgott a kölykeire, és libasorban fölparancsolta őket a lépcsőn, biztonságos távolságra a szénától. Amikor ezzel végzett, újra rám nézett, mintha csak azt kérdezte volna szemeivel: "Jól csináltam? Elégedett vagy?" Elza szinte kitalálta gondolatainkat. Érezte, mit várunk tőle, mindig igyekezett a kedvünkben járni. Olyan volt, mint egy családtag, tele jóindulattal, szeretettel.

Elza és én Többször kivittük őt magunkkal a telekre. Egyszer éppen palántaültetés volt. Kíváncsi volt, ezért a füves részről odajött nézni, mit tevékenykedünk. Látta, hogy mi csak az ágyások közötti gyalogúton közlekedünk, ezért ő is ott jött. Óvatosan lépdelt, meg-megállt, egyetlen palántát sem tört ki. Épp annak a gyalogútnak vége szakadt, amelyiken haladt, ezért egyik mellső lábát felemelve ránk nézett, hogy most mit is tegyen. Türelmesen megvárta, amíg kitapostam a gyalogút folytatását, és akkor lépdelt tovább.

Sajnos Elzának rövid élet adatott. Csípőjén daganat keletkezett, és hétévesen, 2001-ben meghalt. A sírja a telkünkön van a kedvenc fűzfája alatt. Ott pihen, ahol egykor nagyokat hancúrozott, önfeledten játszott, egyszóval boldog volt. 2003-ban játszótársa, Buksi került melléje, aki tíz évet élt velünk.

Holesné Csige Ilona

Környezetünk

Hazánk északi határánál, a csodálatos természeti környezetben fekvő Salgótarjánban élünk két felnőtt és két kiskorú gyermekünkkel és természetesen a bernikkel. Kennelünket a táj jellegét meghatározó Medves vidékéről neveztük el.